A Hajdúkerület története

A nagyrészt protestáns vallású, kálvinista hajdúvárosok sajátos kiváltságokat élveztek a 18. és 19. században. A középfokú közigazgatási egységnek számító Hajdúkerület élén álló főkapitányt maguk választhatták, akárcsak az egyes városok tisztikarát. Sajátos kiváltságaikból adódóan önálló közigazgatással, adóigazgatással és büntetőbíráskodással rendelkeztek. Felettes szervük 1790-ig a Kamara, majd a Helytartótanács volt. Mindez a környező jobbágyfalvak és mezővárosok fölé emelte őket, s egyben magyarázza azt a bevándorlási hullámot is, amely különösen a 19. század közepétől gyorsult fel, s egyben kiváltója volt a társadalmi rétegződés felgyorsulásának és a belső feszültségek növekedésének, amely a hajdútelek birtokosai és az ilyennel nem rendelkezők között éleződött ki. A terem első vitrinjében az erre vonatkozó tárgyi anyagot láthatjuk. Kiemelkedő darab a hóhérpallos, hiszen a ius gladium (a halálos ítélet joga) a feudális joggyakorlat szerint a törvénykezési önállóság legmagasabb fokát jelentette. Figyelemre méltó darab a hajdúböszörményi református templomból származó szószékdísz és az 1793-ban készült toronyzászló, jelezve a hajdúvárosok református hitét.

A kor egyik legjelentősebb és jellegzetesen hajdúvárosi politikusa Nánási Oláh Mihály (1760-1838) hajdúkerületi főkapitány volt, akinek protestáns műveltsége, a helyi és a nagypolitikában való jártassága mintegy összekötötte a hajdúvárosok társadalmát a kor fő áramlataival. Jól jelzi ezt a kiállításon látható empire stílusú szalongarnitúrája. Ugyanez mondható el a következő főkapitányról, Péli Nagy Gáborról. Mindkettőjük egyik legnehezebb hivatali feladata a belső társadalmi feszültségek kezelése volt.

A hajdúvárosok iskolái a debreceni református kollégium partikulái voltak, szellemi útmutatásukat onnan kapták, akárcsak tanítóikat, tankönyveiket, tantervüket. Erre utal a kiállításon látható tárgyi anyag.

A polgári átalakulás eltörölte a hajdúvárosok rendi kiváltságait is, amely az érintettekben érthetően zavart, tanácstalanságot váltott ki; a forradalom szabadságharccá alakulásakor azonban szívvel-lélekkel csatlakoztak a nemzet önvédelmi harcához. A Hajdúkerület által kiállított legjelentősebb katonai alakulat a 17. (Bocskai) huszárezred, amelynek szervezésében oroszlánrészt vállalt Hajdúböszörmény országgyűlési képviselője, későbbi kormánybiztosa, Sillye Gábor. A kiállításon látható Bocskai-huszár egyenruhája hiteles rekonstrukció. A huszárezred katonai magvának kialakulásában fontos szerepet játszottak azok a Würtemberg-huszárok, akik Lenkey százados vezetésével szöktek haza Galíciából. A Würtemberg-huszárezred egyik századának pecsétnyomója, amely a kiállításon látható – Hajdúböszörményben került elő, s ez nem véletlen. Hajdúböszörményben szervezték még az 52. és 53. gyalogzászlóaljat. Az önvédelmi harcban jelentős szerepet játszottak a nemzetőrök is. A kiállítás egyik legszebb és legmeghatóbb darabja az 1849-ben készült toborzózászló.

A szabadságharc leverése után a Hajdúkerület önállóságát felszámolták, a Bach-rendszer bukása után azonban a kerületi önállóság visszaállt. A Hajdúkerület főkapitánya az a Sillye Gábor lett, aki 1848/49-ben a szabadságharc kormánybiztosa volt. A kiegyezés után kibontakozó polgári fejlődés megkérdőjelezte a feudális eredetű közigazgatás létjogosultságát, s hosszas küzdelmek után az egész országra kiterjedő közigazgatási rendezés keretében a Hajdúkerületet Hajdú vármegyévé szervezték, a székhely azonban nem Hajdúböszörmény, hanem a Biharhoz tartozó Debrecen lett.