Böszörményi kincsek

Az első leletek – Szarmata sírok a Téglagyárból

Hajdúböszörményben a régiségek gyűjtésének gondolata a helyi református gimnáziumból indult el. A gyűjtést Dr. Molnár István a gimnázium egyik tanára kezdte el 1901-ben. 1924-ben került H. Fekete Péter, gimnáziumi igazgató a városba, ekkortól ő vette át a régi tárgyak összegyűjtésének szervezését.  A Hajdúböszörmény és Vidéke című helyi újságban írásaival több alkalommal buzdította a helyi lakosságot régészeti leletek, néprajzi tárgyak, helytörténeti jelentőségű iratok gyűjtésére. H. Fekete Péter a saját lakásán raktározta a régiségeket, amelynek kereteit rövid alatt kinőtte. Az összegyűjtött régiségeket múzeum alapjainak megteremtése céljából felajánlotta a városnak. A város polgármestere támogatta az ötletét. 1928-ban a város közgyűlése éves költségvetést és a kerületházban helyiségeket is biztosított a városi múzeum létrehozása céljából. Az 1950-es években a gimnázium régiségtára beolvadt a Hajdúsági Múzeum gyűjteményébe.

A Hajdúsági Múzeum régészeti gyűjteményének alapját két szarmata kori edény jelenti. Az edények a dorogi úti részvénytársasági téglavetőben partomlasztási munkák során embercsontokkal kerültek felszínre.  H. Fekete Péter a leleteket Lévai Imre nyugdíjas elemi iskolai igazgatótól kapta, aki fél kiló szalonnáért vásárolta meg az edényeket a munkásoktól, hogy azok nehogy elkallódjanak, vagy összetörjék őket, így mentve meg azokat a múzeum számára.

Hol békében – hol háborúban – Élet a Római Birodalom árnyékában

Időszámításunk után, amíg a Dunántúlon a Római Birodalom Pannónia tartomány megszervezésével volt elfoglalva addig az Alföldre e tájon eddig ismeretlen keleti nép, a szarmaták költöztek be. Az iráni eredetű, és valószínűleg iráni nyelvet beszélő nép törzsei: a jazigok, roxolánok, alánok a Fekete-tenger partvidékéről érkeztek a Kárpát-medencébe. Az új népek mintegy négyszáz éven át népesítették be az ország keleti felét.

A szarmaták jól szervezett, nagy harcértékkel bíró hadsereggel rendelkeztek. A nehéz páncélos, lovas harcmodorukkal gyakran hozták kellemetlen helyzetbe a harcedzett római katonaságot is. A félelmetes alán catafractarius, azaz páncélos lovas testét és lovát is téglalap alakú vaslemezekből álló pikkelypáncél borította. A Római Birodalommal kötött egyik békeszerződés alkalmával 8000 páncélos lovast kölcsönöztek a rómaiaknak, akik Britanniában a kelták elleni védekezés során vetették be őket. Az Arthur mondakör későbbi kialakulása, az Excalibur kardjának legendája is valószínűleg a szarmata harcosokhoz köthető. A középkori lovagi harcmodor kialakulása is a szarmata hadsereg által felvonultatott nehéz páncélos lovasokig vezethető vissza.

A szarmata törzsek nagy létszámban telepedtek meg az Alföldön. Temetkezéseik és településeik mindenütt megtalálhatóak az Alföldön.  Jellegzetes szürke színű kerámiájuk nagy számban kerülnek elő településeikről. A szarmata női temetkezések leglátványosabb mellékletei a sok-sok üveggyönggyel gazdagon hímzett ruha maradványai. A nők ruhájának szélét a különböző színű üveggyöngyök több sorban díszítették. A ruhát átfogó övre is gyöngyöket varrtak. A szarmata nők a féldrágakövekből, karneol- és korallgyöngyökből készült nyakláncaik és karkötőik közé gyakran fűztek be ezüstből készült félhold alakú, valamint baltaalakú csüngőket, csengettyűket.  A szarmata sírokban gyakran találunk római pénzeket, amelyeket valószínűleg, mint halotti obolus helyeztek a sírba.

1926-ban gazdag római kori és népvándorlás kori leletanyaggal gazdagodott a hajdúböszörményi városi múzeum.  A vidi határban a bakóháti iskola építéséhez homokbányát nyitottak az Erdős-tanya mögötti homokdombon.  A homokbányászás során több római kori és avar kori temetkezést is megbolygattak. A munkások többek között egy kos alakú edényt, egy üvegből készült kauricsigát, ruhakapcsoló tűt, színes üveggyöngyöket vittek be a múzeumba. Az előkerült leletek alapján több római kori sírt pusztítottak el a nyersanyagbányászás következtében. A leletek előkerüléséről sajnos pontos feljegyzések nem készültek, azonban a tárgyak önmagukban is a Hajdúsági Múzeum legérdekesebb tárgyai közé tartoznak. A vörös színű kos alakú edény a Kárpát-medencében egyedülálló leletnek számít, a szarmata szállásterületen is mindösszesen csak néhány darab került elő. Az áldozati edénynek keleti, Oroszországból származó párhuzamait ismerjük. A római kori temetkezések további unikális mellékleteket tartalmaztak. Szintén egyedülállónak tekinthető az a nagyméretű üvegékszer, amelyet egy Cyprea kagyló utánzataként készítettek. Az üvegamulettet mindenvalószínűség szerint római üvegműves készíthette. Egy egyenes kétélű kard markolatát díszíthette a nagy, lapos sokszínű üveggyöngy, amelynek mágikus erőt tulajdoníthattak. A szarmaták kardkultuszához kapcsolódik a mágikus kardfüggesztők használata.

Az Alföld habár sohasem volt a Római Birodalom része mégis számos római emléket őriz, amelyek közül kiemelkednek a rómaiak által épített erődítések. Az Alföldön, a Római Birodalmon kívül halad keresztül a Csörsz-árok, amely római hadmérnökök által épített, több vonalból álló erődítésrendszer. A sáncokból és az azt kísérő árokból álló erődítés maradványa Hajdúböszörmény keleti határában is megmaradt.

Honfoglaló fegyveres vitéz sírja Vid-Erdős-tanyán

Az Erdős-tanya mögötti homokbányából került elő egy arany, gúlacsüngős avar kori fülbevaló is, amely arra utal, hogy egy kis sírszámú avar temető is húzódhatott a homokdombon. A lelet előkerülésekor H. Fekete Péter, a Hajdúsági Múzeum alapítója és akkori igazgatója régészeti ásatást kezdett a homokdomb még meglevő maradványán, ahol szintén egy egyedülálló temetkezést sikerült feltárnia. Az előkerült honfoglalás kori sír feltárásáról már pontos feljegyzések készültek. A sírba egy honfoglalás kori harcost temetettek el fegyvereivel és kedvenc lovával együtt. A harcos fegyverzetéhez tartozott íja és nyilai, valamint szablyája is.  A harcos lábához lovának maradványait helyezték el, a ló bőrével együtt annak koponyáját és lábcsontjait rakták a sírba. A ló többi részét valószínűleg a halotti tor során szolgálhatták fel. A feltárt sírban további érdekes temetkezési szokás nyomát fedezték fel. A koponya szemgödrében négyzetes  arany lemezeket találtak, a szájüregben pedig egy ezüstből készült, szív alakú veretet figyeltek meg. A megfigyelések alapján egy ősi, ugor-kori temetkezési szokást rekonstruálhatunk, amely segítségével a honfoglaló magyarok hitvilágába nyerhetünk bepillantást. A szokás a honfoglalók kettős lélekhitéhez vezethető vissza. Az ember koponyájában lakozó árnyéklélek visszajárását kívánták megakadályozni a szem- és a szájnyílás szemfedővel történő letakarásával.

„Minden tíz falu építsen egy templomot!”

Hajdúböszörmény déli határában, a Tócó-völgy meghatározó tájképi eleme a Csonkatorony, amely egy emberkéz alkotta, szabályos halmon áll, amely alatt több ezer évvel ezelőtt eltemetett rézkori előkelőség alussza örök álmát.  Az Árpád-korban megtelepült Zelemér falunak állít emléket a gótikus stílusban épült templomának romja.

Zeleméren az első kicsike templom az Árpád-korban, román stílusban épült.  Szent István törvényeiben rendelkezett arról, hogy minden tíz falu építsen templomot. Az első Árpád-kori templomok mindössze 25-30 fő befogadására voltak alkalmasak, és nem feltétlenül épültek maradandó építőanyagból, hanem fából. I. István egyházszervező munkájának köszönhetően alakul ki a plébániatemplomok sűrű hálózata az országban, amelynek egyik láncszemét alkotta a zeleméri templom. Az első zeleméri templom valószínűleg a tatárjárás idején elpusztult. A XIV. században, gótikus stílusban épült az a templom, amely tornyának maradványait ma is megcsodálhatjuk.  A templomhajóhoz nyugat felől egy torony, a szentélyhez észak felől pedig egy sekrestye kapcsolódott.  A hajóval egybeépített templomtorony nem volt általános a középkori plébániatemplomok körében. A zeleméri templom méreteit tekintve is jelentős volt.

A templomot, mint minden középkori templomot kelet-nyugat irányú tengely mentén építették meg, úgy, hogy a szentély kelet felé nézzen. A bejárat nyugat felől volt, a torony alatti boltozott előcsarnokon keresztül léphettünk be a templomhajóba. A falusi plébániatemplomok esetén sok esetben lehetett megfigyelni a karzat nyomát, valószínűleg a hajó nyugati végében itt is karzat állhatott és azon keresztül lehetett a toronyba feljutni. A hajóban valószínűleg ekkor még nem voltak padok, a falu lakói állva hallgatták a miséket. A hajó falát felszentelési keresztek díszíthették, amelyek azt bizonyították, hogy a templomot felszentelték, így az alkalmas az egyházi szertartások celebrálására. A hajó déli falában nagyméretű, mérműves ablakok nyílhattak. Az ablakok színes ólomüvegszemei a napfény misztikus játékát kölcsönözték isten házának. A nagyméretű ablaknyílások miatt támpillérekkel támasztották meg a falakat, így növelték az épület stabilitását. A hajót diadalív választotta el a szentélytől. A diadalívet gyakran különböző szentek ábrázolásával díszítették, kedvelt volt a magyar királyszentek: Szent István, Szent Imre, Szent László alakjának a megfestése. Gyakori volt Szent Péter és Szent Pál ábrázolása is, akiket a rájuk jellemző attribútumokkal, a kulccsal és karddal együtt jelenítettek meg. A szentélyben állt az oltár, a legtöbbször egy egyszerű asztal. Az oltárasztalon gyertyákat helyeztek el, valamint itt tartották a körmeneti keresztet is, amely a templom legfontosabb liturgikus kelléke volt.

Körmeneti kereszthez tartozó Krisztus ábrázolás került elő Hajdúhadház-Demeter középkori templomának feltárása során. Körmeneti kereszt hátsó oldalát díszítette az a korong is, amely az Olajütő utcában került felszínre egy fa gyökerei közül.  A mintegy 7 cm átmérőjű rézkorong felületén felhőből kiemelkedő Krisztus ábrázolása látható. Krisztus feje körül nimbusz, jobb kezét áldásra emeli, bal kezében könyvet tart, arcvonásai, ruhájának, köpenyének redői igen finom munkára vallanak. A korong felülete eredetileg aranyozott lehetett, továbbá ágyazott zománctechnikával díszítették. A XIII. században általánosak voltak a zománclemezekkel borított körmeneti keresztek készítése, amelyek esetén a kereszt szárainak találkozásánál köralakú mezőt alakítottak ki. A vörösréz alapon ágyazott zománctechnikával készített liturgikus tárgyak Limoges-ból terjedtek el Európa szerte. A franciaországi Limoges a középkori európai ötvösművészet központja volt. A XIII. században Magyarországra is innen érkeztek azok a templomi felszerelési tárgyak, amelyekre a tatárjárás utáni újjáépítés során nagy szükség volt.

Gazdasági szükség, vagy vallási türelem ? – Mohamedánok az Árpád-kori Magyarországon

Az Árpád-korban a falvak egymástól 3-5 kilométeres távolságban lévő láncolata alakult ki. Nem volt ez másképp a mai Hajdúságban sem. Hajdúböszörmény határában is több Árpád-kori falu létezett. Az egykori falvakról számos okleveles adat maradt ránk, innen ismerjük ezek elnevezéseit: Besermen, Zelemér, Vid, Cégény, Salamon, Demeter, Hetvenegyháza, Szilegyháza, Pródegyháza, Csegetelke, Sárkuta, Bagota, Süldős. A középkori nevek a mai napig megtalálhatóak a város földrajzi nevei között. A dűlőnevek, határnevek  alapján valószínűsíthetjük a falvak egykori helyszínét.

Az Árpád-kori Besermen-hez köthető első régészeti leletek a Dorogi úti téglagyár működése során kerültek felszínre. A gyár területéről az 1920-as évektől kezdődően folyamatosan kerültek be edények a múzeumba, ennek ellenére az első jelentősebb régészeti feltárásra csak az 1970-es évek végén, Antalóczy Ildikó vezetésével került sor. Az elmúlt évtizedek alatt Hajdúböszörmény-Téglagyár a térség egyik legismertebb és legtöbb kérdést felvető régészeti lelőhelyévé vált. A nagy kiterjedésű Árpád-kori falutelepülést az okleveles adatok alapján a nyíri izmaeliták központjaként azonosították. Az Árpád-kori Böszörmény méretét és jelentőségét tekintve egyértelműen kiemelkedett a korabeli falvak közül, amely a régió egyik legnagyobb kiterjedésű Árpád-kori települése, ahol több mint ezer méter hosszan sorakoztak egymás mellett a lakóépületek.

A falu kialakulásában nagy szerepet játszott a középkori úthálózat is. Böszörményből az észak felé tartó út már a középkorban is létezett, amelyet a tokaji hadiútként említenek az írott források.

A Magyar Királyság területén az Árpád-korban számos idegen etnikum élt. Ezek közt szerepüket, mind eredetüket tekintve kiemelkedő szerepet játszottak a mohamedán vallású böszörmények,  más néven izmaeliták vagy szaracénok. A böszörmények településeik, mind ők maguk különféle kiváltságokkal rendelkeztek. A böszörményeknek jelentős gazdasági szerepük volt: pénzváltással, kereskedelemmel foglalkoztak. A történeti kutatás az itt húzódó Árpád-kori falut tartja a nyíri izmaeliták központjának. Az utóbbi évek régészeti feltárásai során előkerült leletek is azt bizonyítják, hogy a falu lakói foglalkoztak pénzváltással. A falu területén feltárt házakból ugyanis több alkalommal kerültek elő olyan ólomból készült tárgyak, amelyek pénzváltómérleghez tartozó súlyok lehettek.

Az izmaeliták, vagy böszörmények valószínűleg a honfoglaló magyarokkal együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. Első Árpád-házi királyaink törvényei több alkalommal is megemlékeznek a mohamedán vallású népcsoportról. A törvények elsősorban a népcsoport asszimilációját célozták. Az okleveles adatok alapján böszörmények lakhattak a szomszédos, Salamon és Cégény faluban is.

Régészeti módszerekkel azonban igen nehéz egy eltérő vallású és eltérő etnikumú népcsoport jelenlétét bizonyítani az Árpád-korban. Böszörmény faluban sem sikerült még egyértelmű régészeti bizonyítékát megtalálni az itt letelepedett muzulmánoknak. Az eddigi feltárások során előkerült régészeti emlékanyag teljes egészében illeszkedik az ország területén feltárt Árpád-kori falvak emlékanyagához. Az itt feltárt házak az Árpád-kor általános házépítési gyakorlatát tükrözik. A felszínre került kerámiák között a jellegzetes Árpád-kori fazekakat és cserépbográcsokat találjuk. A kerámiák között azonban feltűnő a palackok igen nagy száma, amely esetleg az itt élt lakosság sajátos asztali kultúrájára utalhat.

A település területén végzett legutóbbi ásatások azt igazolták, hogy a falu túlélte a tatárjárást. A nagy pusztítással járó mongol invázió elmúltával a lakosság visszaköltözik és folytatja megszokott életét. A falu központja azonban valószínűleg déli irányba eltolódik, a tatárjárás után a város mai központjában épül fel az a gótikus templom, amely a későbbi mezőváros központját jelöli ki.

Dr. Bálint Marianna

Kontraszt
Betűméret növelés