H. Fekete Péter
(1880-1966)
- december 26-án született Hajdúszoboszlón. Magát az egykori szoboszlói hajdúkapitány, Halasi Fekete Péter leszármazottjának tartotta, ezért egész életében következetesen használta nevében a „Halasi” előnév „H” betűjét.
Iskoláit Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Budapesten végezte. A budai Pedagógiumban szerzett iskolai tanári oklevelet és 1907-ben kezdett el tanítani Nagyváradon az ottani Községi Polgári Fiúiskolában. Innen 1912-ben Nagyszalontára került a Községi Polgári Leányiskolához igazgatónak. Nagyszalontáról 1922-ben távozott és két évig Gyulán volt igazgatóhelyettes a Társulati Polgári Fiúiskolában.
1924-ben úgy döntött, hogy otthagyja Gyulát és Hajdúböszörménybe költözött és a hajdúböszörményi Református Polgári Leányiskola igazgatói tisztét töltötte be egészen 1943-ban bekövetkezett nyugállományba vonulásáig.
Az ifjúság nevelését nem csak tudományos értelemben tartotta fontosnak. 1924-től tagja volt a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi választmányának, valamint a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt helyi megbízottja, majd nevelőtanára is volt éveken át. Az általa szerkesztett leányiskolai értesítőből kiderül, hogy a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése céljából elősegítette és bátorította különböző ifjúsági szervezetek, önképzőkörök működését az iskolában. Komoly hangsúlyt fektetett a sportra, aminek következtében a gondjaira bízott tanulók szép eredményeket értek el igazgatósága alatt a különböző megyei és országos sportversenyeken.
Diákjai sikeresebb továbbtanulását biztosítandó 1938-ban továbbképző tanfolyamot szervezett az iskola keretein belül. Igyekezett a legmodernebb elvek szerint alakítani az iskola oktatási rendszerét, számos újítást vezetett be, mint a filmvetítő szoba vagy a tanulást segítő szemléltetőeszközök beszerzése, mint például egy iskolai éremgyűjtemény, melynek alapjait saját gyűjteményéből adományozta az iskolának.
Oktató, népművelő munkáját már az 1924-es ideköltözésétől az iskolán kívül is folytatta. 1927-től, amikor a Közművelődési Egyesület választmányának tagjává választották, számos ismeretterjesztő előadást szervezett és tartott az egyesület téli alkalmai keretében.
A helyi református leányiskola igazgatójaként 1924-es megválasztásától fontos szerepet vitt a hajdúböszörményi egyházi életben is. Nyugdíjazásáig nem csak tagja, de jegyzője és gondnoka is volt az iskola igazgatótanácsának. 1935-ben az ő szorgalmazására indított Bocskay Népe címen újságot a helyi református gyülekezet, melynek szerkesztője és felelős kiadója H. Fekete lett.
Az ő javaslatára vette fel 1931-ben a polgári leányiskola a hajdúböszörményi születésű Baltazár Dezső püspök nevét.
Mindezek mellett lelkesen részt vett Hajdúböszörmény két világháború közötti pezsgő civil életében. 1927-től 1937-ig szerkesztette és részben írta a Hajdúböszörmény és vidéke című helyi lapot, valamint több civil egyesületnek is tagja és vezetője lett, mint a Fazekas Gábor-Iparos Olvasókör, a Hajdúböszörményi Sakkör, vagy a sikeres szereplései révén országos hírnévre szert tett Törekvés Dalkör, de hatalmas munkabírása, tettvágya és hazafias elkötelezettsége olyan egyleteknek is tagjává tette, mint a Polgári Lövészegylet, a Polgári Kaszinó, a Vörös Kereszt Egylet vagy a hajdúböszörményi Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület.
Még 1924-ben szorgalmazta a városvezetésnél egy helytörténeti gyűjtemény létrehozását, melyre még ebben az évben képviselőtestületi határozat született. H. Fekete lelkesen megkezdte a leendő Városi Múzeum anyagának gyűjtését és töretlen elszántsággal kijárta a városvezetésnél, hogy 1928-ban állandó helyiséget (az egykori Hajdúkerületi Székházban) és éves költségvetést szavazzanak meg a múzeumnak, melynek igazgatója volt kisebb megszakítással 1957. április 30-ig. Már a kezdetekkor azt a célt tűzte maga elé, hogy a Városi Múzeum ne csupán Hajdúböszörmény, de az egész Hajdúság kulturális értékeinek megőrzőjévé váljon és ezt az elvet vezetősége egész ideje alatt megtartotta. Lelkes revizionista, egyik legismertebb munkája Hajdúböszörmény utcaneveiről készült összeállítás 1929-ből, amikor egy önkormányzati bizottság tagjaként megbízták a város új utcaneveinek összeállításával. Ezen munkája máig hatóan rajta hagyta nyomát Hajdúböszörményen.
Hajdúböszörmény közéletében betöltött szerepének következményeként 1936-tól a helyi képviselő-testület állandó választmányának is tagja, ebbéli megbízatásában pedig egyben a szegényügyi bizottság munkájában is részt vesz. 1939-től az önkormányzat Népművelő Bizottságának elnöke.
Döntő szerepe volt az 1937-es Hajdúhét létrehívásában, melynek szervezésében és lebonyolításában is oroszlánrésze volt.
- Fekete Péter azonban nem csak lelkes patrióta volt, hanem mélyen hívő református keresztyén tanító is. Pedagógusként olyan országos jelentőségű szervezeteknek volt tagja és vezetője, mint a Tiszavidéki Polgári Iskolai Tanári Kör, melynek elnöki tisztét is betöltötte, illetve az Országos Református Tanáregyesület Polgári Iskolai Szakosztálya, melynek szintén elnöke lett 1928-ban. 1931-től az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület igazgató tanácsának tagja, majd a szervezet alelnöke.
Konzervatív felfogású református keresztyén tanítóként és egyben nagy szakmai gyakorlattal rendelkező polgári iskolai igazgatóként őt kérték fel a polgári iskolák számára készülő Értesítő és Rendtartási Könyv összeállítására, valamint ő szerkesztette a Református polgári iskolák Ellenőrző Könyvét és az Ellenőrző Értesítő Könyvet is. Több előadást tartott az Országos Református Tanáregyesület éves gyűlésein az iskoláztatás reformjáról, a bevezetendő új módszerekről. 1929-ben az éves gyűlést az ő kezdeményezésére Hajdúböszörményben tartotta az egyesület.
A Magyar Református Egyházban elsősorban az oktatás terén igen komoly érdemeket szerzett, melynek elismeréseként több mint 10 éven át tagja a Református Egyházkerület Tanügyi Bizottságnak, ezen tiszténél fogva az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye tagja is, valamint 1937-től a Magyarországi Református Egyház egyetemes tanügyi bizottságának polgári iskolai szakelőadója a II. világháború végéig. Karrierje csúcsán, 1939-ben az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye egyháztanácsának előkészítő és gazdasági bizottsági tagja.
1929-ben figyelme a politikai élet felé fordul, 1930-ban a Keresztyén, Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt helyettes elnöke, majd 1936-ban már a Gömbös Gyula által vezetett Nemzeti Egység Pártjának alelnöke, művelődési osztályának pedig elnöke lesz. Amikor 1939-ben a párt nevet változtat Magyar Élet Pártjára a hajdúböszörményi szervezet társelnöke lesz. A párt tevékenységét a korszak vezető politikusainak, Bárdossy Lászlónak, Kállay Miklósnak, Teleki Pálnak a neve fémjelzi, mely tükrözi H. Fekete hitét abban, hogy az önálló, nemzeti Magyarországnak elégtételt kell vennie a Trianonban elkövetett bűnökért és határait minden áron vissza kell állítania, akár nemzetközi segítséggel, akár önerőből. Ezért pedig minden becsületes magyar embernek legjobb tudása szerint kell dolgoznia, hogy nemzetünk felemelkedhessen és a rajta elkövetett sérelemért elégtételt vehessen. Ezt az elvet mind pedagógusként, mind közéleti szereplőként végig szem előtt tartotta és fennen hirdette.
Ő maga szabadidejét különböző hobbiknak szentelte, melyekben szintén komoly eredményeket tudott felmutatni. Éremgyűjtőként már egészen korán tagja lett a Magyar Numizmatikai Társulatnak, de 1926-tól a Magyar Néprajzi társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak is tagja és folyamatosan írásai jelennek meg az Ethnographia és a Magyar nyelvőr című folyóiratokban. Tíz éven át külső munkatársa volt a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeumnak.
Magyarország azonban a vesztes oldalon került ki a második világháborúból és az 1948 utáni kommunista hatalmi berendezkedés mindezt teljességgel a két világháború közötti politikai és szellemi elit számlájára írta. H. Fekete ’30-as évekbeli aktív politikai szerepvállalása innentől bűnként került fel a képzeletbeli rovásfára, amit nem enyhített az sem, hogy H. Fekete jelleméből fakadóan egyszerűen nem tudta megtagadni elveit. Bár polgári leányiskolai igazgatóként 1943-ban nyugdíjba ment, továbbra is ő vezette a Városi Múzeumot. A Rákosi-féle politikai érában azonban nemkívánatos elemmé vált, ezért 1952. január 1-jével eltávolították a múzeum éléről.
A tudományos munkát tovább folytatta, írásai jelentek meg országos periodikákban, valamint ekkor tárta fel a középkori Vid falu templomát, melyről cikket is írt. Azonban ezeket az írásokat – talán politikai okokból – nem hozták le a vezető tudományos periodikák. A vidi ásatásról szóló írását csak 1959-ben közölte le az Archeológiai Értesítő. Tudományos pályafutása záróakkordjaként a Szejdi-járás gyászos évfordulójára jelent meg utolsó műve Hajdúböszörményben 1960-ban Hajdúszoboszló és a Hajdúság pusztulása 1660-ban címmel.
Társadalmi, majd tudományos elszigetelődése egyre zárkózottabbá és csalódottabbá tette. Az ’56-os forradalom leverése után 1957-ben visszahívták a múzeum élére, de csak 1960. február 16-ig tölthette be az igazgatói tisztet. Ekkor ismét elmozdították, ezúttal végleg.
Ez az újabb félreállítás már az ő rendíthetetlen kitartását is kikezdte: 1963-ban csalódottan elköltözött Hajdúböszörményből. Először Nagykőrösre ment, távoli rokonaihoz, de utolsó éveit Cegléden, idegen környezetben töltötte és ott érte a halál is 1966. április 28-án.
Ezzel kapcsolatosan is mindent olyan akkurátus pontossággal rendezett el, ahogyan életében minden más dologgal tette. Nem csak végrendeletet írt, de saját gyászjelentését is kinyomtatta kihagyva a dátumoknak a megfelelő helyeket. Végrendelete értelmében holttestét Hajdúböszörményben, a Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra az előre elkészített sírkő alá 1966. május 1-jén.
Kopócs János
történész