H. Fekete Péter a múzeumalapító

H. Fekete Péter 

(1880-1966)

 

  1. december 26-án született Hajdúszoboszlón. Magát az egykori szoboszlói hajdúkapitány, Ha­lasi Fekete Péter leszár­mazottjának tartotta, ezért egész életében következetesen használta nevében a „Halasi” előnév „H” betűjét.

Iskoláit Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Budapesten végezte. A budai Pedagógiumban szerzett is­kolai tanári oklevelet és 1907-ben kezdett el tanítani Nagyváradon az ottani Községi Polgári Fiúis­kolában. Innen 1912-ben Nagyszalontára került a Községi Polgári Leányiskolához igazgatónak. Nagyszalontáról 1922-ben távozott és két évig Gyulán volt igazgatóhelyettes a Társulati Polgári Fiúiskolában.

1924-ben úgy döntött, hogy otthagyja Gyulát és Hajdúböszörménybe költözött és a hajdúböszörmé­nyi Református Polgári Leányiskola igazgatói tisztét töltötte be egészen 1943-ban bekövetkezett nyugállományba vonulásáig.

Az ifjúság nevelését nem csak tudományos értelemben tartotta fontosnak. 1924-től tagja volt a Ma­gyar Vöröskereszt Egylet helyi választmányának, valamint a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt helyi megbízottja, majd nevelőtanára is volt éveken át. Az általa szerkesztett leányiskolai értesítőből kide­rül, hogy a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése céljából elősegítette és bátorította különbö­ző ifjúsági szervezetek, önképzőkörök működését az iskolában. Komoly hangsúlyt fektetett a sport­ra, aminek következtében a gondjaira bízott tanulók szép eredményeket értek el igazgatósága alatt a különböző megyei és országos sportversenyeken.

Diákjai sikeresebb továbbtanulását biztosítandó 1938-ban továbbképző tanfolyamot szervezett az iskola keretein belül. Igyekezett a legmodernebb elvek szerint alakítani az iskola oktatási rendszerét, számos újítást vezetett be, mint a filmvetítő szoba vagy a tanulást segítő szemléltetőeszközök beszerzése, mint például egy iskolai éremgyűjtemény, melynek alapjait saját gyűjteményéből adományozta az iskolának.

 

Oktató, népművelő munkáját már az 1924-es ideköltözésétől az iskolán kívül is folytatta. 1927-től, amikor a Közművelődési Egyesület választmányának tagjává választották, számos ismeretter­jesztő előadást szervezett és tartott az egyesület téli alkalmai keretében.

 

A helyi református leányiskola igazgatójaként 1924-es megválasztásától fontos szerepet vitt a haj­dúböszörményi egyházi életben is. Nyugdíjazásáig nem csak tagja, de jegyzője és gondnoka is volt az iskola igazgatótanácsának. 1935-ben az ő szorgalmazására indított Bocskay Népe címen újságot a helyi református gyülekezet, melynek szerkesztője és felelős kiadója H. Fekete lett.

Az ő javaslatára vette fel 1931-ben a polgári leányiskola a hajdúböszörményi születésű Baltazár Dezső püspök nevét.

 

Mindezek mellett lelkesen részt vett Hajdúböszörmény két világháború közötti pezsgő civil életé­ben. 1927-től 1937-ig szerkesztette és részben írta a Hajdúböszörmény és vidéke című helyi lapot, valamint több civil egyesületnek is tagja és vezetője lett, mint a Fazekas Gábor-Iparos Olvasókör, a Hajdúböszörményi Sakkör, vagy a sikeres szereplései révén országos hírnévre szert tett Törekvés Dalkör, de hatalmas munkabírása, tettvágya és hazafias elkötelezettsége olyan egyleteknek is tagjá­vá tette, mint a Polgári Lövészegylet, a Polgári Kaszinó, a Vörös Kereszt Egylet vagy a hajdúbö­szörményi Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület.

Még 1924-ben szorgalmazta a városvezetésnél egy helytörténeti gyűjtemény létrehozását, melyre még ebben az évben képviselőtestületi határozat született. H. Fekete lelkesen megkezdte a leendő Városi Múzeum anyagának gyűjtését és töretlen elszántsággal kijárta a városvezetésnél, hogy 1928-ban állandó helyiséget (az egykori Hajdúkerületi Székházban) és éves költségvetést szavazzanak meg a múzeumnak, melynek igazgatója volt kisebb megszakítással 1957. április 30-ig. Már a kezde­tekkor azt a célt tűzte maga elé, hogy a Városi Múzeum ne csupán Hajdúböszörmény, de az egész Hajdúság kulturális értékeinek megőrzőjévé váljon és ezt az elvet vezetősége egész ideje alatt meg­tartotta. Lelkes revizionista, egyik legismertebb munkája Hajdúböszörmény utcaneveiről készült összeállítás 1929-ből, amikor egy önkormányzati bizottság tagjaként megbízták a város új utcanevei­nek összeállításával. Ezen munkája máig hatóan rajta hagyta nyomát Hajdúböszörményen.

 

Hajdúböszörmény közéletében betöltött szerepének következményeként 1936-tól a helyi képvise­lő-testület állandó választmányának is tagja, ebbéli megbízatásában pedig egyben a szegényügyi bi­zottság munkájában is részt vesz. 1939-től az önkormányzat Népművelő Bizottságának elnöke.

Döntő szerepe volt az 1937-es Hajdúhét létrehívásában, melynek szervezésében és lebonyolításában is oroszlánrésze volt.

 

  1. Fekete Péter azonban nem csak lelkes patrióta volt, hanem mélyen hívő református keresztyén tanító is. Pedagógusként olyan országos jelentőségű szervezeteknek volt tagja és vezetője, mint a Tiszavidéki Polgári Iskolai Tanári Kör, melynek elnöki tisztét is betöltötte, illetve az Országos Re­formátus Tanáregyesület Polgári Iskolai Szakosztálya, melynek szintén elnöke lett 1928-ban. 1931-től az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület igazgató tanácsának tagja, majd a szervezet alelnöke.

Konzervatív felfogású református keresztyén tanítóként és egyben nagy szakmai gyakorlattal ren­delkező polgári iskolai igazgatóként őt kérték fel a polgári iskolák számára készülő Értesítő és Rendtartási Könyv összeállítására, valamint ő szerkesztette a Református polgári iskolák Ellenőrző Könyvét és az Ellenőrző Értesítő Könyvet is. Több előadást tartott az Országos Református Tanár­egyesület éves gyűlésein az iskoláztatás reformjáról, a bevezetendő új módszerekről. 1929-ben az éves gyűlést az ő kezdeményezésére Hajdúböszörményben tartotta az egyesület.

A Magyar Református Egyházban elsősorban az oktatás terén igen komoly érdemeket szerzett, melynek elismeréseként több mint 10 éven át tagja a Református Egyházkerület Tanügyi Bizottság­nak, ezen tiszténél fogva az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye tagja is, valamint 1937-től a Magyarországi Református Egyház egyetemes tanügyi bizottságának polgári iskolai szakelőadója a II. világháború végéig. Karrierje csúcsán, 1939-ben az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye egyháztanácsának előkészítő és gazdasági bizottsági tagja.

 

1929-ben figyelme a politikai élet felé fordul, 1930-ban a Keresztyén, Kisgazda, Földmíves és Pol­gári Párt helyettes elnöke, majd 1936-ban már a Gömbös Gyula által vezetett Nemzeti Egység Párt­jának alelnöke, művelődési osztályának pedig elnöke lesz. Amikor 1939-ben a párt nevet változtat Magyar Élet Pártjára a hajdúböszörményi szervezet társelnöke lesz. A párt tevékenységét a korszak vezető politikusainak, Bárdossy Lászlónak, Kállay Miklósnak, Teleki Pálnak a neve fémjelzi, mely tükrözi H. Fekete hitét abban, hogy az önálló, nemzeti Magyarországnak elégtételt kell vennie a Tria­nonban elkövetett bűnökért és határait minden áron vissza kell állítania, akár nemzetközi segít­séggel, akár önerőből. Ezért pedig minden becsületes magyar embernek legjobb tudása szerint kell dolgoznia, hogy nemzetünk felemelkedhessen és a rajta elkövetett sérelemért elégtételt vehessen. Ezt az elvet mind pedagógusként, mind közéleti szereplőként végig szem előtt tartotta és fennen hir­dette.

 

Ő maga szabadidejét különböző hobbiknak szentelte, melyekben szintén komoly eredményeket tu­dott felmutatni. Éremgyűjtőként már egészen korán tagja lett a Magyar Numizmatikai Társulatnak, de 1926-tól a Magyar Néprajzi társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak is tagja és folyamatosan írásai jelennek meg az Ethnographia és a Magyar nyelvőr című folyóiratokban. Tíz éven át külső munkatársa volt a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeumnak.

 

Magyarország azonban a vesztes oldalon került ki a második világháborúból és az 1948 utáni kom­munista hatalmi berendezkedés mindezt teljességgel a két világháború közötti politikai és szellemi elit számlájára írta. H. Fekete ’30-as évekbeli aktív politikai szerepvállalása innentől bűnként került fel a képzeletbeli rovásfára, amit nem enyhített az sem, hogy H. Fekete jelleméből fakadóan egysze­rűen nem tudta megtagadni elveit. Bár polgári leányiskolai igazgatóként 1943-ban nyugdíjba ment, továbbra is ő vezette a Városi Múzeumot. A Rákosi-féle politikai érában azonban nemkívánatos elemmé vált, ezért 1952. január 1-jével eltávolították a múzeum éléről.

A tudományos munkát tovább folytatta, írásai jelentek meg országos periodikákban, valamint ekkor tárta fel a középkori Vid falu templomát, melyről cikket is írt. Azonban ezeket az írásokat – talán politikai okokból – nem hozták le a vezető tudományos periodikák. A vidi ásatásról szóló írását csak 1959-ben közölte le az Archeológiai Értesítő. Tudományos pályafutása záróakkordjaként a Szejdi-járás gyászos évfordulójára jelent meg utolsó műve Hajdúböszörményben 1960-ban Hajdúszobosz­ló és a Hajdúság pusztulása 1660-ban címmel.

Társadalmi, majd tudományos elszigetelődése egyre zárkózottabbá és csalódottabbá tette. Az ’56-os forradalom leverése után 1957-ben visszahívták a múzeum élére, de csak 1960. február 16-ig tölt­hette be az igazgatói tisztet. Ekkor ismét elmozdították, ezúttal végleg.

Ez az újabb félreállítás már az ő rendíthetetlen kitartását is kikezdte: 1963-ban csalódottan elköltözött Hajdú­böszörményből. Először Nagykőrösre ment, távoli rokonaihoz, de utolsó éveit Cegléden, idegen környezetben töltötte és ott érte a halál is 1966. április 28-án.

Ezzel kapcsolatosan is mindent olyan akkurátus pontossággal rendezett el, ahogyan életében min­den más dologgal tette. Nem csak végrendeletet írt, de saját gyászjelentését is kinyomtatta kihagyva a dátumoknak a megfelelő helyeket. Végrendelete értelmében holttestét Hajdúböszörményben, a Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra az előre elkészített sírkő alá 1966. május 1-jén.

 

 

Kopócs János

történész

Kontraszt
Betűméret növelés