A nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő történelmi és kegyeleti jelentőséggel bíró helyszínek megőrzése céljából a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 61/E. § (4) és (5) bekezdése alapján a kultúráért felelős miniszter a Bizottság javaslatára a Bizottság felügyeletét ellátó miniszterrel egyetértésben kezdeményezte a Kormánynál a törvényjavaslat benyújtását az Országgyűléshez a Hajdúkerület székházát történelmi emlékhellyé nyilvánítására mint a nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő helyszín.

A történelmi emlékhelyek listája a 303/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete alapján:

Hajdúböszörmény, Hajdúkerületi székház

A kerületi székház a hajdúvárosok egykori önállóságát jelképezi. A marhahajcsárokból lett katonáskodó réteg helyzetét 1605-ben a korponai oklevél rendezte, amelyben Bocskai István közel tízezer hajdút emelt a kiváltságosok közé. A Hajdúkerület önállósága 1876-ban közigazgatási átszervezés következtében szűnt meg.

Az egykori székház Hajdú-Bihar megye legrégebbi világi funkcióval felruházott középülete. Az épület és a hajdúvárosok története szorosan összekapcsolódott, a kollektív nemességgel rendelkező települések önállóságáért és előjogainak védelméért folytatott küzdelem szimbólumává vált.

A hajdúvárosok eredetileg a katonai és polgári lakosság telepei voltak a középkori és kora újkori Magyarországon. A települések szerkezete is lakosságuk katonai foglalkozását tükrözte. Elrendezésükben a várakhoz, erődítésekhez hasonlítottak, hiszen a védelmi funkciót állították a középpontba. A hajdúk eredete a 15. század végére nyúlik vissza. A marhahajcsárokból, állathajtókból lett katonáskodó réteg a 16. században a török hódítás következtében a földjeiket elvesztő nemeseket, pásztorkodó jobbágyokat is felszívta. A török háborúk idején a végvári harcokban a katonai foglalkozás meghatározóvá vált, a hajdú szó a gyalogosan hadba vonuló magyar zsoldosokat kezdte jelenteni. A hajdúk helyzetét a Bocskai István által 1605 decemberében kiadott korponai oklevél rendezte. Bocskai ebben közel tízezer hajdút emelt a kiváltságosok közé azzal, hogy Szabolcs vármegyében letelepítette őket és kollektív nemességet adományozott nekik. Az eredetileg Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Sima, Vid, később Kölesér és Szoboszló községekbe telepített hajdúkat „hajdú szabadság” illette meg. Ez azt jelentette, hogy összesen tettek ki egy nemest, azonban személyes nemesség nem keletkezett. A városokat a 17. század elején a felső-magyarországi főkapitánysághoz sorolták,

ez lehetőséget nyújtott az autonómia kiépítésére és megőrzésére, ám ekkoriban még nem jött létre olyan különálló közigazgatási szerv, amely a települések ügyeit intézte volna. A Bocskai által telepített hajdúvárosok egy része a 17. századi török háborúk során elpusztult, nem sokkal később azonban újjáépült.

Az eredetileg hét (Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló, Vámospércs, Polgár), majd Polgár kiválása után hat hajdúváros (oppida haidonicalia) számára létszükségletnek bizonyult, hogy szabadságainak és privilégiumainak védelmét szervezetileg is hatékonyabban képviselje a vármegyével, illetve az uralkodóval szemben. A 17. század második felében közeledés történt Szabolcs vármegyéhez, amely azonban a későbbiek folyamán sem mondott le területi igényéről. A középszintű közigazgatás kiépülése a 17. század végétől datálható. Az önállóságot egyrészt a Kamarával, másrészt Szabolccsal szemben igyekeztek megőrizni. A Hajdúkerület (Districtus Haidonicalis) elnevezés a 18. század végén, illetve a 19. század elején vált bevetté. A kerület részt vett a Rákóczi-szabadságharc országgyűlésein, és elsődleges céljává vált, hogy betagozódjon a rendi struktúrába. Ennek egyik eszköze volt az országgyűléseken való részvételi jog kivívása. II. József reformja ugyan Szabolcshoz csatolta a kerületet, ám az 1790/91. évi országgyűlésen a kerület két követtel képviseltethette magát (Jablonczay Petes János és Nánási Oláh Mihály). Az 1790/91. évi XXV. és XXIX. tc. biztosította a kerület önállóságát és – kiváltságos kerületként – a követek küldésének lehetőségét az alsótáblára. A Hajdúkerület belső szervezetének kialakítása tovább folytatódott. A közigazgatási különállás kiépítésének, az autonómia történetének szimbóluma a Hajdúböszörményben található Hajdúkerületi székház.

Eredetileg a kerületi gyűléseket az egyes városokban felváltva tartották, a helyszínek gyakran egybeestek a vezető tisztségviselők lakóhelyével. Bár Böszörményt egy határozat már 1699-ben megjelölte a gyűlések helyeként, ám ezt csak a 18. század közepétől kezdték érvényesíteni. Ekkoriban épült meg a kerület börtöne és egy földszintes kerületi székház. Az első székházat és a pincebörtönt 1762-től kezdődően Genovai János debreceni építőmesterrel építtették, ám az épület, a szaporodó hivatali teendők miatt, hamar szűkösnek bizonyult a hatóságok számára. A bővítést Sztáray Mihály királyi biztos már a 18. század nyolcvanas éveitől szorgalmazta, de a „kalapos király” közigazgatási reformjai – amelyek a hajdúvárosok számára az önállóság megszűnését jelentették – okafogyottá tették a további terveket. 1790/91-gyel, és az országgyűlési képviselet elnyerésével ismét lehetőség nyílt a fejlesztésekre, a kerület 1792 szeptemberében határozott a munkálatok megkezdéséről. A székház bővítését végül a neves debreceni építőmesterrel, Rachbauer Józseffel, majd Jarabin Andrással végeztették el a 19. század elején. Az elkészült székházat 1808. augusztus 2-án adták át. A felújított épület hamarosan a Hajdúkerület társasági életének központjává vált. A reformkorban nem csupán

közigazgatási központként, hanem gyakran bálok, jótékonysági rendezvények, színielőadások helyszíneként is szolgált. A Bach-rendszer ugyan megszüntette a Hajdúkerület önállóságát, ám 1859-es bukásával lehetőség nyílt a korábbi kiváltságok visszaszerzésére. Az 1867-es kiegyezés után a székház bővítéséről döntöttek, mert Sillye Gábor, az utolsó hajdúkerületi főkapitány tartott attól, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés következtében a kerület önállóságát megszüntethetik. Az újonnan épített szárny a Hajdúkerület életképességét bizonyította volna. A kerület önállóságát végül az 1876-os közigazgatási átszervezés szüntette meg. Az újonnan kialakított Hajdú vármegye székhelye Debrecen lett, így az épületnek új funkciót kellett keresni. A volt hajdúkerületi székház több intézménynek is helyet adott, ezek közül az 1929-ben létrejött Hajdúsági Múzeum és a városi bíróság máig itt található.

http://emlekhelyeknapja.hu/tortenelmi-emlekhelyek/Hajduboszormeny/hajdukeruleti-szekhaz/