Régészet napja

2016. május 27-28-án rendezték meg immár harmadik alkalommal a Régészet Napja országos rendezvénysorozatot. A Hajdúsági Múzeum ebben az évben is csatlakozott a felhíváshoz. Május 27-én pénteken a múzeum bronzkori kiállításához kapcsolódó foglalkozásokra érkeztek szervezett csoportok. Az óvodásoktól kezdődően a középiskolásokig bezárólag ismerkedtek meg a bronzkori élet mindennapjaival. Kipróbálhatták hogyan készítették a lisztet, hogyan törték...

Örökségvédelmi konferencia

– Fontos, hogy olyan történelmi város, mint Böszörmény, felvállalja annak az építészeti és egyéb emlékeknek a megőrzését, ápolását, amellyel rendelkezik– mondta Kiss Attila polgármester az örökségvédelmi konferencián, amelyet a Hajdúsági Múzeum szervezésében május 4-én tartottak a városháza Báthory-termében. A hatodik alkalommal megrendezett tanácskozásnak többek között az egyik aktualitása, hogy elkezdődött a megyében egyedüliként megmaradt...

„Kedves Böszörmény”

Amolyan városképi visszatekintő kiállítás nyílt április 28-án a Hajdúsági Múzeumban. Kovács Zoltán fotográfus pályája elején készített felvételeiből válogattak képkockákat, az elmúlt évtizedek böszörményi pillanataiból, társadalmi eseményeiből, történéseiből, a kor jellegzetes emberi világának szituációiból. Kovács Zoltán az 1960-as években a hajdúböszörményi művelődési központ megbízásából lett Hajdúböszörmény városának fotósa. Képei megjelentek a város hetilapjában és kiadványaiban....
Kontraszt
Betűméret növelés