Gyűjteménykezelői feladatok

Ahhoz, hogy megértsük, helytörténeti gyűjteményünk összetételét nem árt röviden utalnunk a múzeum, illetve a helytörténeti gyűjtemény keletkezésére. Múzeumunk alapját 1924-ben vetette meg H. Fekete Péter polgári leányiskolai igazgató, akinek elsődleges célja volt a város történeti és néprajzi emlékeinek a megmentése, begyűjtése. A múzeum addigi anyagát 1952-ben és 1953-ban újra leltározták, sajnos azonban a régi nyilvántartások elvesztek, s így csak esetenként tudjuk a tárgyak pontos származási helyét, az ajándékozó nevét megállapítani. E tény a helytörténeti tárgyak forrásértékét csökkenti.

    A helytörténeti raktárban lévő műtárgybarát tároló dobozok

A Hajdúsági Múzeum helytörténeti gyűjteménye a legkülönfélébb tárgyakat rejti magában. A helytörténeti raktárban sok kis méretű, de annál látványosabb tárgy van, amely igen változatos összeállítású, elsősorban Hajdúböszörmény és a hajdúvárosok történeti múltja szempontjából értékes.  Vannak közötte azonos tematikájú tárgyak, tárgy-együttesek többek között a fegyvergyűjteményünkben lévő puskák, pisztolyok, szablyák.

HMTGY.65.165.14. Tisztikard a fegyvergyűjteményből

Ezen kívül a városhoz kötődő céhemlékek gyűjteménye, céhládák és céhedények mellett az egyszerű díszítésű céhbehívó táblák, pecsétnyomók. De megtalálhatóak különböző hagyatékból bekerült tárgyak is.

HMTGY.53.484.1. Pecsétnyomó

Ezek nagy része a látogatók elől elzárt területen, a múzeum épületének déli részén található helytörténeti raktárban vannak elhelyezve. Ez a 34 m2-es alapterületű raktár egy hagyományos vegyes raktár, ami azt jelenti, hogy sokféle anyagú tárgy megtalálható benne. Van közötte fa, fém, textil, üveg, porcelán, bőr műtárgy is.

A numizmatikai szekrényben jelvények is helyet kapnak.

Ezeknek a műtárgyfajtáknak mind-mind különböző környezetet kell biztosítani, hogy hosszútávon megőrizzék állapotukat. Nem mindegy például, hogy egy tárgy milyen hőmérsékletnek, páratartalomnak van kitéve. Az egyik legfontosabb feladat ezeknek a kulturális javaknak a megőrzése az utókor számára.

HMTGY. 78.12.1. Orra csiptetős szemüveg hungarocellbe csomagolva

A megfelelő raktári környezet kialakításában, illetve megőrzésében fontos feladata van a gyűjteménykezelőnek. Ő gondoskodik a raktári rendről, a különböző műtárgyak nyilvántartásáról, és csomagolásáról, illetve a műtárgyak esetleges mozgatását is ő végzi.

Koszorúszalagok a textil szekrényben

A Hajdúsági Múzeum helytörténeti raktára, egy 2019-ben elnyert szakmai támogatásnak köszönhetően idén teljesen megújul. A felújítási munkák miatt a műtárgyakat ideiglenesen egy új helyre kell költöztetni. A közeljövőben a költöztetés előkészítésének szakaszába lépünk. A műtárgyak megfelelő csomagolását, illetve a műtárgyak átmeneti helyének kialakítását kell elvégeznünk. A raktár fejlesztése várhatóan segít a jövőben egy olyan raktári környezet megteremtésében, amelyben hosszútávon megoldott a kulturális javak megfelelő raktározása, gondozása és bemutatása. A raktárakban őrzött műtárgyak átláthatóbbá tétele úgy, hogy az azonos tematikájú tárgyak a raktár ugyanazon részén vannak tárolva. Ez a megoldás a műtárgyvédelmi szempont mellett esztétikailag is jó megoldást kínál. A fejlesztés a tárgyak megfelelő tárolása mellett lehetőséget nyújt a raktárakban őrzött tárgyak bemutatására egy új nézőponton keresztül.Az időnként tartott raktárlátogatások során a nagyközönség betekintést nyerhet a múzeumi raktár világába. A hagyományos kiállításokkal szemben nem csak egy-egy kiemelt tárggyal ismerkedhet meg a látogató, hanem műtárgy csoportokkal, műtárgyfajtákkal. A tárgyak jobb hozzáférhetősége a múzeumban dolgozók szakmai munkáját segíti és emellett a látogatók, kutatók múzeumi tevékenységét is megkönnyíti. Ez a fejlesztés az első lépcsője egy olyan raktári rendszer kialakításának amely az állományvédelem mellett betekintést enged a múzeumi raktárak működésébe.

Kiss Gergely
Gyűjteménykezelő

hello@hajdusagimuzeum.hu

 

About the author: Kiss Gergely