Újra itthon

Egy európai hírű régészeti lelet

Hajdúböszörmény városának neve a határában 1858-ban előkerült, példátlan gazdagságú kincsegyüttesnek köszönhetően a XIX. század közepétől a mai napig kiemelt helyen szerepel Európa régészeti térképén. A Csege-halom környékén napvilágra került kardokat, sisakokat, díszes bronzedényeket tartalmazó kincs különleges összetétele miatt hamar bekerült a tudományos körforgásba és névadója lett egy olyan, több száz kincset magában foglaló régészeti leletcsoportnak, ún. „kincshorizontnak”, amelyhez tartozó leletek a „böszörményi kinccsel” azonos időszakban kerültek földbe Európa tájain. A különleges kincset és Hajdúböszörmény nevét így az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig ismeri minden bronzkorral foglalkozó szaktudós.

A Hajdúsági Múzeum 2014-ben történelmet ír azzal, hogy a múzeum fennállásának 90 éves évfordulóján előkerülési helyén mutatja be a böszörményi kincset. A kiállításnak külön jelentőséget ad az a körülmény is, hogy a lelet együtteshez tartozó, közgyűjteménybe került valamennyi tárgy kiállításra kerül. A kincslelet ilyen összetételben még soha nem volt látható az országban. A böszörményi kincs kiállítása már az 1910-es évektől foglalkoztatta a helyieket, de ez idáig nem sikerült megvalósítani azt. Már a Déri Múzeum megnyitásakor tervezték, hogy az új kiállítás sikerének megalapozása érdekében a világhírű böszörményi kincset állítják ki. Az egyeztetéseket megkezdték a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Debreceni Református Kollégiummal, de a kiállítás nem jött létre. Az 1930-as években a Déri Múzeum is csak mindösszesen három darab bronzkardot kapott kölcsön a Református Kollégiumtól egy rövid időszaki kiállítás céljából. Több, mint 150 évet kellett várni arra, hogy a híres kincs végre Hajdúböszörményben is megtekinthető legyen.

A kincs fogalmáról

A régészeti kutatás kincsként írja le azokat az elsősorban fémből készült tárgyakból álló, összetartozó lelet együtteseket, amelyek függetlenül a bennük található tárgyak összetételétől egy konkrét esemény kapcsán, egy időben kerültek földbe. A bronzkori kincs együtteseket alkothatják használati tárgyak, ékszerek, fegyverek, fémedények, fémhulladékok. A kincseket alkotó tárgyakat alaki, formai jellegzetességek alapján lehet különböző csoportokba sorolni. Azonos típusú tárgyak gyakori feltűnése alapján lehet az egyidős kincsleleteket, horizontokat meghatározni. A kincsek földbekerülését az elmúlt 100 év régészeti kutatása különböző módokon igyekezett magyarázni. A leggyakoribb okok között az áldozati tárgyként való felajánlás, a raktározás, valamint a háborús konfliktusok miatti értékmentés szerepelt.

Mai tudásunk szerint a kincsek összetételében és lelőkörülményeiben megfigyelhető szabályosságok arra utalnak, hogy ezeket az együtteseket rituális keretek között, szakrális célzattal rejtették el. A kincs tárgyainak tudatos pozicionálása, gondosan összeválogatott, „szelektív” volta egyértelműen áldozati, fogadalmi célból elhelyezett készletekre utal.

A késő bronzkor idejéből Angliától Németországig, Skandináviától Bulgáriáig Európa szerte számos kincsegyüttes került a felszínre. Ebből a sokszínű leleteanyagból látványosan emelkedik ki tárgyainak míves voltával és szokatlan gazdagságával a hajdúböszörményi kincs.

A hajdúböszörményi kincs előkerüléséről

Az 1858-ban két böszörményi napszámos Esterházy Pál hajdúszentgyörgyi birtokán kukoricakapálás közben bukkant rá a bronzkor végének egyik legrejtélyesebb, legkülönlegesebb összetételű kincsleletére.

A találók megfigyelései alapján Hampel József írta le a kincset alkotó tárgyak elhelyezkedését: „ … két hajdúböszörményi illetékességű pór … földbe ásandó tűzhely készítéséhez fogott. Mindjárt munkája kezdetén valami keményebb tárgyban akadt meg a kése – bronz-sisak volt. Kutatását folytatva nemsokára egy másikat is talált, mellette hat nagy bronzedényt és ezek alatt valamivel mélyebben – saját vallomása szerint – körülbelül harmincz bronzkardot födözött fel, melyek a legszebb rendben sorakoztak egymás mellé, mégpedig úgy, hogy az egyiknek a hegye erre, a másiké arra irányult. „

A kincshez tartozó tárgyak első leírását báró Graffenried Manó, bécsi műkincskereskedő, tette közzé, aki a kincs előkerülése után több kardot megvásárolt a Hajdúböszörményi Református Egyházközségtől. Ő írja, hogy saját maga húsz kardot látott, és ő tesz említést négy edényfülről is.

Sajnos már nem tudjuk, hogy a kincset eredetileg pontosan hány tárgy is alkotta. Ma a Magyar Nemzeti Múzeum és a Debreceni Református Kollégium gyűjteményében összesen a következő 21 darab tárgy található meg: sisakok, kardok, bronzüst, bronzbográcsok, bronzcsészék.

A hajdúböszörményi kincs elrejtésének okairól

A ránk maradt feljegyzések alapján valószínűsíthetjük, hogy a tárgyakat meghatározott rendben, szigorú rituálé által szabályozott módon helyezték a földbe. A szándékosan elrejtett bronztárgyak természetfeletti hatalmaknak, talán az egyiptomi és közel-keleti világból ismert istenekhez hasonló erőknek szánt felajánlások, fogadalmi ajándékok lehetettek.

Az általunk ismert darabok alapján megállapíthatjuk, hogy a kincs minden olyan tárgytípust tartalmazott, amelyet a késő bronzkorban presztízs- vagy méltóságjelző tárgynak számított. Helyet kaptak benne védő- és támadófegyverek és egy gazdag lakomázó készlet darabjai is. A kincs gazdagsága arra enged következtetni, hogy a tárgyak egy olyan személyhez vagy közösséghez tartozhattak, aki a térség életében jelentős szerepet játszott. A fogadalmi felajánlást tevő, a kincset elrejtő személy vagy közösség a deponálás bőkezűségével valószínűleg saját hatalmát, gazdasági erejét is igyekezett kihangsúlyozni alárendeltjei és szövetségesei számára.

A kincs elrejtésének környezetében feltehetően létezett egy hatalmi központ, ami irányította, szervezte a térség mindennapjait. Ez a hatalmi központ valószínűleg a zeleméri földvár területén és környezetében működhetett. A földvár a Csege-halomtól mintegy 2000 méterre keletre található, az egykori Tócó vízfolyása mentén, azon a ponton, ahol a Mély-völgy ér leágazik a Tócóból. Az őskori erődítést jól védhető helyen alakították ki. A sáncokat úgy képezték ki, hogy felhasználják a természet nyújtotta alakulatokat. A földvárat északi és keleti irányból is folyóvölgy szegélyezte, csak a nyugati sánc nézett nyílt terep irányába. Ennek következtében itt lehetett a legmagasabb a sánc. A háromszög alakú földvár sáncai mintegy 6,5 hektár nagyságú területet határolnak le. A földvár környezetében nagykiterjedésű bronzkori települések húzódtak, amelyek kiszolgálták, ellátták a földvárban élőket.

A hajdúböszörményi kincs különlegességét nemcsak a tárgyak gazdagsága és az elrejtés módja hanem a helyszíne is emeli. A kincset a bronzkori közösség lakóhelyétől távol helyezték a földbe, egy olyan tájban, egy olyan környezetben, amely számukra valamilyen szempontból kiemelt fontosságú jelentéssel bírhatott. Ezt a jelentést ma már nem tudjuk megfejteni, lehet, hogy egy öreg tölgyfa állt itt, amelynek méltóságteljes alakját tisztelték, lehet, hogy villám csapott oda, esetleg az ellenséggel vívott győztes párharc helyszíne lehetett. A kincs elrejtésének közelében emelkedik a Csege-halom, amelynek pontos eredetét valószínűleg nem ismerték, de a halom szabályos formájára biztosan felfigyeltek. A halmot ősi titkok őrzőjének tarthatták, így nem lehet véletlen, hogy éppen a halomra bízták saját kincseik megőrzését is.

Dr. Bálint Marianna

régész

 

Kontraszt
Betűméret növelés