
Böszörmény színesben
Böszörmény színesben címmel nyílt időszaki kiállítás a Hajdúsági Múzeumban március 30-án.
Orosz Ibolya múzeumpedagógus köszöntőjét követően a tárlatot Borsi Csaba, a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. Elmondta, a kiállítás válogatást ad a Hajdúsági Múzeum fotótári gyűjteményében található korabeli színes diafelvételeiből. A helyileg egyedülálló tárlat két részből áll – emelte ki. Első felében 1974-ből látható egy válogatás, amelyben Hajdúböszörmény utcáit, a város különböző helyszíneit dokumentálta a múzeum egykori fotósa, Biri Gábor. Minden kép egy-egy hétköznapi pillanatot örökít meg, tartalmuk pedig teljesen átlagos. Mégis mindegyik fotó egy-egy külön, a város hangulatát magában foglaló, sajátos világ. Műfajilag is változatos: Biri Gábor készített portrét, épületfotót és természetesen klasszikus értelembe vett utcafotót is. A kiállítás második részében – a 80-as évek városi eseményein keresztül – arról a korszakról és társadalmi rendszerről láthatunk néhány mozaikképet, amiben éltek, és éltünk.
Borsi Csaba hozzátette, a kiállításon látható képek referenciális dokufotók, amelyeket nem művészi igénnyel, meghatározott témajavaslatok alapján készítettek el. A tárlat anyaga a Kádár-korszak világát idézi fel. A képek nem hitelesek, nem csupán a valóságot ábrázolják, hanem a „kívánatost”, a szocialista ideált is megmutatják a szocialista realizmusnak megfelelően. Mégis a képek mögött felsejlik a mindennapok nyomorúsága, az enerváltság is – zárta gondolatait Borsi Csaba.
A kiállítás megtekinthető a Hajdúsági Múzeumban hétfő és vasárnap kivételével 2017. június 1-ig, a Kossuth Lajos u. 1. sz. alatt.