Újabb Árpád-kori település nyomai kerültek felszínre Hajdúböszörmény határában

A Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft Hajdúböszörmény északi határában hígtrágyavezetéket fektet. Az örökségvédelmi jogszabályok értelmében a vezetékfektetés földmunkáit a kivitelező csak folyamatos régészeti felügyelet mellett végezheti. A mintegy 3500 méter hosszan húzódó vezeték nyomvonalában két helyen is Árpád-kori házak maradványait találtuk meg. Az egyik helyen csak egy nagyon kicsi méretű, egy-két házból álló tanyajellegű település nyomát sikerült felfedezni. A Vidi-ér partján azonban egy nagyobb falu létezett az Árpád-korban.

A korábbi régészeti és történeti kutatások alapján tudjuk, hogy Böszörmény határában az Árpád-korban több falu létezett. Egyeseknek ismerjük a nevét is, sőt templomának helyére is sikerült rábukkanni, mint Zelemér, Vid, Pród, Cégény, Hetvenegyháza esetében. Vannak olyan települések is, amelyeknek ismerjük az elnevezését, de a helyét még nem sikerült pontosan azonosítani. Szilegyháza, Sárkuta, Csegetelke többször is szerepel középkori forrásokban, de nem tudjuk, hogy hol is álltak ezek a falvak ezer évvel ezelőtt.

A most felfedezett település elnevezését nem ismerjük, ennek a falunak az említésére ugyanis még nem bukkantunk rá a középkori oklevelekben.

A Vidi-ér partján húzódó lelőhely nem csak az Árpád-korban volt lakott, a talált kerámiatöredékek alapján már az őskorban és a római korban is álltak itt házak.

Dr. Bálint Marianna

régész

 

20170503 Hajdúböszörmény - Gajdán-dűlő 005a 012 str 000 obj 002 006 str 000 obj 001

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

About the author: Horváth Tamás