„SZÜNTELEN A KARD MARKOLATTYÁN KELLETT KEZEIKET TARTANI”

 A XVII. század elején megszerzett kollektív nemesi kiváltság által megjelölt települések kiemelkedtek a környező mezővárosok és a jobbágyfalvak sorai közül. A közös gyökerek, a kivívott elismerés megtartása és azok tovább örökítése keltette életre a hajdúvárosok példaértékű egységét, a Hajdúkerületet.

A kiváltságolt városok helyt álltak a politika színterén és a harcmezőkön lezajlott csatározások alkalmával is. A Hajdúkerület fennállásának közel 200 éves történelme során nem felejtették el felmenőik ősi jelszavát: „Inkább törni, mint hajolni!”

Legyen ez a kiállítás tisztelgés a Hajdúkerület névtelen és nevesített hőseinek emléke előtt.

A HAJDÚKERÜLET

(DISTRICTUS HAJDONICALIS)

A Hajdúkerület a Bocskai Istvántól 1605 december 5-én kollektív nemesi kiváltságot nyert hat „öreg” szabolcsi hajdúvárosnak (Szoboszló, Nánás, Dorog, Böszörmény, Hadház, Vámospércs) egysége, amely vármegyétől független közigazgatási hatáskörrel, önálló tisztikarral, független adóigazgatással rendelkezett és 1790/91 óta országgyűlési részvétellel is.

A hajdúvárosok szövetségét  a XVII. század második felében a kiváltságaik megóvása és a közös akaratuk kinyílvánításának szükségessége keltette életre. A kerület székhelyéül Hajdúböszörményt jelölték ki.

1698-ban megválasztják az első főkapitányt – a Nánásról való Désány Istvánt -, és még ebben évben megszületik az első hajdúkerületi statútum (szabályrendelet) is.

A Hajdúkerület működése nem volt mindig zavartalan, állandó küzdelmet folytatott Szabolcs vármegye meg-megújuló jogigénye ellen. II. József uralkodásának ideje alatt megszüntették, majd 1790-ben visszaállította országgyűlési képviselettel bővítve jogait. Önállóságát az 1876-os megyerendezés alkalmával vesztette el, amikor beolvadt az akkor létre hozott Hajdú vármegyébe, és központja a Biharhoz tartozó Debrecen szabad királyi város lett. Ekkor köszönt le tisztségéről a Hajdúkerület utolsó főkapitánya Sillye Gábor.

 A HAJDÚKERÜLET SZÉKHÁZA

A kezdeti időkben a Hajdúkerületi közgyűléseket felváltva tartották a Hajdúkerület városaiban. A vezetőség számára egy állandó hely biztosítása végett a központi helyen fekvő Hajdúböszörményt jelölték ki székhelyül. A kerületi adminisztráció befogadására Böszörmény ekkor még nem rendelkezett állandó épülettel. Mária Terézia 1757-es igazságügyi reformja a hajdúvárosokat eltiltotta a ius gladii (halálbüntetés) gyakorlatától, s azt a Hajdúkerületre ruházta át. A hajdúvárosoknak közös börtönt kellett építtetniük. 1762 és 65 között elkészült a földszintes, négy cellából álló feudális kori pincebörtönnel ellátott épület, amely hossztengelyével a mai Bocskai térre nézett. Itt kapott helyet a levéltár és a közgyűlési terem is. Később a hivatali igényeknek megfelelően bővítették a kerületházat. A hozzáépítéshez 1803‑ban kezdtek hozzá. A Kossuth utcára néző emeletes épületszárnyat 1808 augusztusában avatták fel. A harmadik építési szakaszról 1867-ben határoztak, mely a mai bírósági szárny (Bocskai tér irányában), illetve egy új börtönrész (a mai Hajdúkerület utcai rész) megépítését jelentette. Az így létrejött épületegyüttest megyeházának szánták. A Hajdúkerület önállósága 1876-ban közigazgatási átszervezés következtében szünt meg, ezután működött benne rendőrség, bank, nyomda, tűzoltóság, úri kaszinó, boltok, fiú- és leánykollégium. Mára az épület elsősorban a Hajdúsági Múzeumnak ad otthont.

Az egykori Hajdúkerület székházát a múltbeli kiemelkedő történelmi szerepe miatt a XXI. században Történelmi Emlékhellyé nyilvánították.

  1848/49

 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb korszakának számít. A forradalom lángjában formálódó nemzeti reguláris hadsereg, a Honvédség sikerei ellenére vesztes háborút vívott a császári önkényuralom ellen. A szabadságharc honvéd utánpótlását a hajdúvárosok kimagaslóan az országos átlag fölött segítették. „Bocskai angyalai” a hajdú ősöktől örökölt nyakasságukkal támogatták a szabadságharc ügyét és a nemzetőrség mellett az 52. és 53. Bocskai gyalogzászlóaljak és a 17. Bocskai huszárezred kiállításával segítették heroikus küzdelmét.

1848 második felében országszerte szabadcsapatok alakultak. A Hajdúságban Sillye Gábor Böszörmény országgyűlési képviselője, a Hajdúkerület kormánybiztosa volt felelős a helyi csapatok megszervezéséért. Ez a szerveződés jelentette a magját a Bocskairól elnevezett és fent említett reguláris alakulatoknak. Az önkéntességen alapuló és a toborzás intézményét is kihasználó honvédfogadás az úgynevezett kishajdú (bihari) városok és a valamikori hajdúváros, Polgár területére is kiterjedt. A Hajdúkerület által kiállított reguláris alakulatok a haza védelmére tett esküjükhöz híven a szabadságharc végéig kitartottak. A komáromi őrségben maradt Bocskai-huszárok és Bocskai gyalogzászlóalj katonái Klapka György parancsnoksága alatt a szabadságharc legtovább küzdő honvédjei voltak.

Az 52. és 53. gyalogzászlóalj katonái kávébarna attilát (felső ruházatot) viseltek szűk búzakék, posztó nadrággal, amelyet „veres” színű zsinórzattal díszítettek. A fejükön fekete színű csákót és búzavirágkék tábori sapkát hordtak, középen nemzeti színű csákó- és sapkarózsával.

A BOCSKAI HUSZÁR

A Bocskai huszár világoskék egyenruhát öltött magára, amelyet ezüst paszománnyal (zsinórozással) díszítettek. A búzavirágkék szín már korábban is megjelent a Hajdú ‒ és a Jászkun kerületek által közösen kiállított lovas alakulatoknál, s ez hagyományozódott át a Bocskai-huszárezredre.

A lovasok csákóján csokorba szedett tollbokrétát lengetett a szél, a tarsolyon és lótakarón (sabrakon) a trónfosztást követően a császári névjel helyett a magyar címer díszelgett.

GYALOGSÁG

 Az 52. és 53. gyalogzászlóalj katonái kávébarna atillát (felső ruházatot) viseltek, szűk búzakék posztó nadrággal, amelyet „veres” színű zsinórzattal díszítettek. A fejükön fekete színű csákót és búzavirágkék

Nagy Zsolt

történész

fotók Horváth Tamás