1938.

Harang avatás

A templom nagyharangja szintén rekvirálásáldozata lett az I. világháborúban, ez 1793-ban öntetett és levétele előtt néhány héttel 1917 július 2-án megrepedt. Ezt 1922-ben pótolták Budapesten, az Ecclesia Harangművek – az elvitt harangok pótlására alakult cég Csepelen – Fritz W. Rincker vezetésével öntött haranggal, amely azonban 1938-ban szintén megrepedt. Pótlására készült el a jelenleg is látható 1367 kg-os, 138 cm átmérőjű, tárcsás felfüggesztésű, d1 alaphangú nagyharang, amelyet a neves harangöntő mester Szlezák László műhelyében készült Budapesten 1938-ban.

Felirata:

„A HÁBORÚBA 1917-BEN ELVITT, ANNAK PÓTLÁSÁRA 1922-BEN KÉSZÍTETT, AZONBAN 1938-BAN MEGREPEDT HARANG HELYETT KÉSZÍTETTE A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI REFORMÁ- TUS EGYHÁZ KÖZÖNSÉGE 1938”, illetve: „ÚJRAÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ HARANGÖNTŐ, MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE BUDAPESTEN”, valamint: „SZENT, SZENT, SZENT A SEREGEKNEK URA TIED A SZÉLES FÖLD DICSŐSÉGÉVEL JÓNÁS 5. R. 5. V”

Hőgye Lajos / Harangok Hajdúböszörményben

Hajdúsági Tükör 2018. június 27. 12.p.

HMFA. 00444-00445.

About the author: Horváth Tamás