Új szerzeménnyel bővült a Hajdúsági Múzeum gyűjteménye: Csontos Kálmán fényképészmester retusáló asztalával.

 A fényképésznél. – Megtörtént eset–

Beállított a héten Brodszkyhoz egy baka a szeretőjével. A baka igen gernyedt, sovány, akár csak a szájából lógó virzsiniai-szivar, a szeretője pedig olyan pampuska-képű konyhanimfa, amilyen legtöbb van a világon. Amondja a baka:

• Hát izé, Boroczki úr (így) – azé gyüttünk izé, hogy vegyen rólunk képet.
• Kérem tessék leülni, – felelte a fotográfus.
• Hanem izé, azt akarom mondani Bodoczki úr, hogy engöm izé vastagabbra fössön, a Julit pedig meg izé vékonyabbra, osztég a Julinak izé két szemet csináljon, meg izé mögvakút az egyikre, nekem meg bajuszt csináljon nagyot és izé hegyeset.

Miként felelt meg a fotográfus a feladatnak még nem tudjuk.

Garabonciás, 1887. 45. sz. november 6. 363.o.

Anno a retusálás (negatív és pozitív) az egyik legfontosabb kelléke volt a szakfényképezésnek. A retusálás alatt a felvételi lemez hibáinak javítását és a közönség által megkívánt korrekciókat értették.

„A retus feladata elsősorban azon hibákat kijavítani, melyeket az optikai gép és fényerő lemez által előállított képen az objektív, a kémiai szerek és a világítás együttes hatása előidézett; másodsorban pedig (s ezt a közönség hiúsága követeli meg) az egyén idomainak hiányosságait enyhíteni, s ezáltal a képet tetszetőssé tenni. Az elsővel tartozunk magunknak, … a másodikkal pedig tartozunk a közönségnek” (Halász Ágost, 1887.)

Retusáló asztal

Kézben tartott lemezt retusálni nem lehet, így a munka a retusáló asztalon zajlott. A retusasztal egy ferdén feltámasztható állvány változtatható munkafelületi szöggel, melyben a középső keret tartotta az üvegnegatívot. A keret alaplapjában megfelelően elhelyezett tükörrel vagy fehér kartonnal irá­nyították a negatívra az átvilágító fénynyalábot (néha beépített oldalsó függönyökkel vagy egy darab szövettel, megakadályozták, hogy a fény a fentről a negatívra ragyogjon).

A fényképészeti retusnál megkülönböztetünk negatív (lemez) és pozitív (másolat vagy papír) retust. A negatív retus történhet a réteges és az üvegoldalon, vagy mind a kettőn egyszerre. Al­kalmazása kiterjed bizonyos részek elfedésére, illetve eltávolítására. Ahhoz, hogy megfelelő ké­pet (másolatot) kaphassunk, legelőször negatívunkat kellett „rendbehozni”.

A felrakás vagy ceruzarajzzal vagy festék­fedéssel történt. Ahhoz, hogy a ceruza a nega­tívon fogjon, felületét mattoleinnel gyengén bevonták, miáltal egy érdesebb felületet nyertek. A rajzoláshoz hegyes ceruzát használtak (minél puhább a ceruza, annál könnyebben és gyorsab­ban fed, de szemcséi nagyobbak, míg a kemény ceruza fedése kisebb, de finomabb szemcséjű).

Ha a restusálandó terület nagy volt, akkor a ceruzafedés helyett festéshez fo­lyamodtak (legalkalmasabb a jóminőségű kínai tus vizes­oldata volt), ami megint nagy gyakorlatot követelt. Apró, átlátszó pontok fedése, amelyek portól vagy hívásnál a lemezre tapadt légbuboréktól származtak, he­gyes nedves ecsettel történt (a fedés akkor volt jó, amikor színe a környezet árnyalatával egyezett).

A felrakásnál már nehezebb volt bizonyos részle­tek vagy helyek eltávolítása, ami hántolással történt megfelelően kiképzett hántolókéssel.

Arcképretusnál csak a kirívó hibákat távolít­ották el, a szemhéjak alatt gyakran látható mély árnyékokat – amelyek javarészt a derítetlen felső világítástól ered­tek – ceruzával kicsit fedték.

Nagyon érdekes a régi negatívok megfigyelésekor olyan beavatkozásokat keresni, amelyeket valószínűleg ilyen retusáló asztalokon végeztek.

Horváth Tamás

fényképész