Egyéb

A hajdúdorogi erődfal régészeti kutatása II.

Amit biztosnak vélünk, és bizonytalanná válik Az első napok sikere után, mivel az első kiásott kutatóárokban megtaláltuk az erődfal déli falának maradványait optimistán vártuk a kutatás további eredményeit. Ám a kezdeti örömöt felváltotta a kétkedés.   A hajdúdorogi erődfal pontos nyomvonalának kutatásánál némi támpontot a kéziratos térképek ábrázolásai nyújtanak. Az 1780-as években készült első...

A hajdúdorogi erődfal régészeti kutatása

Az öreg hajdúvárosok sajátos településszerkezetének jellegzetes eleme a település központjában emelkedő templomot körülvevő erődfal. A lőrésekkel tagolt erődfal jelentős része a templomtól északra ma is áll. A  Vasárnapi Újság 1859. január 16-i számában megjelent ábrázolás alapján az erődfal sarkainál egy-egy sarokbástya állt, amelynek nyomát ma már a felszín felett nem lehet látni. Hajdúdorog Város...

Újabb Árpád-kori település nyomai kerültek felszínre Hajdúböszörmény határában

A Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft Hajdúböszörmény északi határában hígtrágyavezetéket fektet. Az örökségvédelmi jogszabályok értelmében a vezetékfektetés földmunkáit a kivitelező csak folyamatos régészeti felügyelet mellett végezheti. A mintegy 3500 méter hosszan húzódó vezeték nyomvonalában két helyen is Árpád-kori házak maradványait találtuk meg. Az egyik helyen csak egy nagyon kicsi méretű, egy-két házból álló tanyajellegű település...

Vaskori település maradványai kerültek felszínre Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszló északi határában egy melléképület alapozási munkái során egy vaskori település maradványai kerültek felszínre. Az épület alapozási árkában egy kelta ház és egy kemence nyomait sikerült dokumentálni. A kelták az i.e. 4. században települtek be a Kárpát-medencébe és egészen a rómaiak megjelenéséig uralták a térséget. Kerámiaművességük jellegzetes terméke a szürke színű, seprűdíszes, grafitos anyagú...

Lépésről – lépésre projektindító

Lépésről – lépésre Múzeumunk 2017. április 20-án egy újabb és meghatározó mérföldkőhöz érkezett. Emberi Erőforrások Minisztériumának Közgyűjteményi Osztálya az elmúlt esztendőben pályázatot hirdetett járásszékhely múzeumok szakmai támogatására, melynek megnyerésével lehetőségünk nyílt 6 böszörményi óvoda 21 óvoda- és gyógypedagógusa, illetve pedagógiai asszisztense számára múzeumandragógiai – múzeumpedagógiai képzésére. A projektindító délután Szekeres Gyula múzeumigazgató köszöntőjével kezdődött,...

Böszörmény színesben

Böszörmény színesben címmel nyílt időszaki kiállítás a Hajdúsági Múzeumban március 30-án. Orosz Ibolya múzeumpedagógus köszöntőjét követően a tárlatot Borsi Csaba, a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. Elmondta, a kiállítás válogatást ad a Hajdúsági Múzeum fotótári gyűjteményében található korabeli színes diafelvételeiből. A helyileg egyedülálló tárlat két részből áll – emelte...

Online Vetélkedő!

200 éve született Sillye Gábor, Hajdúböszörmény és a Hajdúkerület emblematikus politikusa. Születésének évfordulójának alkalmából a Hajdúsági Múzeum egy TOTÓ segítségével szeretné megismertetni önökkel eme páratlan férfiú életútjának fontosabb pontjait. Bővebb információ Eredményes kutatást és sok sikert kívánunk a TOTÓ szelvény kitöltéséhez! Papp Krisztián Csaba történész

A családi bronz hazakerült

Eredményes rendőrségi nyomozás lezárulta után került a Hajdúsági Múzeum gyűjteményébe az a páratlan kidolgozású bronzedény, amelynek társát 1858-ban találták a Csege-halom közelében. A mintegy 20 millió forintot érő második hajdúböszörményi szitula végre elfoglalta méltó helyét.  2017. február 8-án a Hajdúsági Múzeum az ELTE BTK Régészettudományi Intézetével közösen szervezett régészeti konferencia keretében mutatta be a...

ÁLDOZAT?! NYOMOZÁS EGY KÉSŐ BRONZKORI EDÉNY ÜGYÉBEN

Leletbemutató és régészeti műhelykonferencia Hajdúböszörményben 2016-ban egy rendőrségi nyomozás eredményeképpen kiemelkedő tudományos értékkel bíró tárgy, egy késő bronzkori bronzedény került a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum gyűjteményébe. Az új bronzedény restaurálás utáni szakmai bemutatójára 2017. február 8-án kerül sor a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban. Az eseménnyel párhuzamosan a Múzeum az ELTE BTK Régészettudományi Intézetével közösen régészeti műhelykonferenciát...
Kontraszt
Betűméret növelés